Az Eötvös Károly Intézet két munkatársa a háborítatlan magánéletüket biztosító jogaikat sértő, titkos megfigyelésüket lehetővé tevő, a Terrorelhárítási Központ számára biztosított törvényi felhatalmazásokat alkotmányjogi panasszal támadták meg az Alkotmánybíróságon.A panaszosok szerint alkotmányos jogaikat sérti az, hogy a titkos megfigyeléseket nem bíró, hanem a miniszter engedélyezi.
A panaszosokat az alkotmánybírósági eljárásban a Dr. Majtényi László Ügyvédi Iroda képviseli. (forrás)
Ugyanakkor “soha annyi szorongó, ideges rendőrrel nem beszéltem, mint a rendőrségi korrupciós botrány kirobbanását követő napokban. Mindenkinek van mondani- és félnivalója, és ismer legalább két-három embert, aki még nála is többet tud, és ígérték, ha nem fedem fel a kilétüket, el is mondják. Arra kérnek, „a hatóságokat hagyjuk ki, éveken keresztül az orruk előtt zajlott minden. Nem igaz, hogy nem szólt senki. Mégsem történt semmi. És a nagy halakhoz most sem nyúlnak majd hozzá…” (forrás)
Rá szavaztam. Most repül, de engem nem emel fel, és sötét, mint az éj. Mi az?
FASZT! Fidesz Aktív Szívóképességű Társadalma
“Az emberek nem hülyék, elegük van abból, hogy a Fidesz szórakozik velük”
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium utasítására április 15-től naponta 410 vonattal kevesebb jár az országban. A tárca szerint a döntés racionalizálja a közösségi közlekedést, évente 12 milliárdot spórolhatnak meg vele. Szakértők azonban állítják: a vonatritkítás gazdaságilag pazarló, ráadásul a szegényebb települések teljes leszakadásához vezethet. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
Baszhatjuk a földügyeket, mindent visz a fidesz , simicska , nyerges , orbán , a becsületes földműveseket, gazdákat, szakmabelieket meg leszarja a kormány, bár Orbán szerint nincsenek oligarchák. Nem a faszt, csak ti nem így hívjátok. Már mindenki erről ír, beszél, morog
A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.
Woody Allen
Jó hír: Meleg ételhez juthat több száz rászoruló kisgyerek a vakáció alatt.
Hinnéd-e?! Már ilyen is van:
Jótékonyság
Matolcsy, meg az Orbán a fidesz és a kdnp keresztény szeretetteljes ölében meg földughatja a 47000 forintjait. Naponta.
Mellesleg ez lett a 3000. Tumblr bejegyzésem :-) Szebb nem is lehetett volna!
Gyorsan valaki! Gyermeket kell szülnöm a Viktornak, különben nem lesz nyugdíjam!
A Fidesz által tervezett új nyugdíjrendszer alapján, azok járnának jól, akiknek három vagy annál több gyermekük van, míg a gyermek nélküliek szinte járandóság nélkül maradnának. A nyugdíjrendszer felhasználása a népesedéspolitika eszközeként teljesen rossz elképzelés. (Egyenlito Blog)
Szülőgépeket csinálna belőlünk a #fidesz #kdnp kormány. (Új baby boom a viktátornak - hír24)
Már csak egy lépés, és azok, akik nem szültek vagy nemzettek gyereket, egyáltalán nem kaphatnak majd nyugdíjat - a többi között így vélekedett Barát Gábor a nemzetgazdasági minisztérium Családbarát Magyarországért Munkacsoportjának nemrég nyilvánosságra került, A középosztály gyermekvállalási forradalma címet viselő tervével kapcsolatban. A Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője szerint vállalhatatlan, hogy a nyugdíjrendszert a népesedéspolitika eszközeként akarják használni. Márpedig a tervek szerint éppen erre készül a kormány, a tárca ugyanis - Botos József egyetemi docens és Botos Katalin egyetemi tanár tanulmányára alapozva - felvetette a pontozáson alapuló nyugdíjrendszer bevezetésének lehetőségét. Ennek lényege, hogy “egyértelműen meghatározható, mennyit fizettem az előző generáció nyugdíjának biztosítására, és mennyi nyugdíjra számíthatok majd magam, figyelembe véve a gyermekvállalást és nevelést, annak pénzbeli és időbeli ráfordításait. Más szóval, a rendszer figyelemmel van arra, hogy állítottam-e a helyembe olyan utódot, aki számomra fizeti majd a járulékot.” Barát Gábor szerint …
Méltóságos viktátor Viktor uram, én nagyon szeretem a focit!
(És gyermekeket is nevelek, ugye lesz nyugdíjam?!)
OK!
legyünk viktator kedvéért agrár ország!